HANCSOVSZKY - A Fórum Kisebbségkutató Intézet új dokumentumfilje

Miért pont Hancsovszky?

Miről szól a történet?

A Hancsovszky egy játékfilmes elemekkel is rendelkező invesztigatív dokumentumfilm, amelynek célja az, hogy a szlovákiai magyarok egy elfeledett történetével ismertesse meg a közönséget. Egy olyan történettel, amely 1945 nyarán játszódik a gömöri kisvárosban, Tornalján, ahol egy 19 éves magyar fiú, Hancsovszky Béla a magyarellenes csehszlovák intézkedések elleni tiltakozásként felrobbantotta a helyi csendőrőrs épületét.

Hancsovszky története, amely tele van rejtéllyel és máig tisztázatlan mozzanatokkal, túlmutat önmagán, hiszen egy olyan korról ad képet, amikor egy közösség léte került veszélybe, és amikor az egyén súlyos döntések elé került. A film célja nem az ítélkezés. Sem felmenteni, sem elítélni nem akarjuk Hancsovszky Bélát. A célunk sokkal inkább a történet megőrzése és áthagyományozása. Egy történeté, amely nem csak Hancsovszkyról, és nem csak Tornaljáról szól. Az ő története ugyanis egyben közösségünk története, a mi történetünk, a szlovákiai magyarok története.

Kérlek segíts Te is, hogy ez a történet megmaradhasson.



Támogasd te is a filmet!

Amit tudnod kell

Röviden


  • Időtartam és stílus

    60 perc, Invesztigatív dokumentumfilm


  • Forrás

    A történetet három ország 6 levéltárában feltárt, mintegy 500 oldalnyi dokumentum alapján rekonstruáltuk


  • Terjesztés

    A filmet Szlovákia-szerte mozikban, filmklubbokban és online fogjuk vetíteni, ambíciónk külföldi közönség előtt bemutatni.


  • Mi köze van egy kutatóintézetnek a filmforgatásokhoz?

    Ez az egyik lehetősége a felhalmozott tudásanyag népszerűsítésére. A FKI 2015 óta három egész estés dokumentumfilmben és több tucat rövidfilmben dolgozta fel a szlovákiai magyar múlt elfelejtett és kevéssé ismert mozzanatait. Az projekt célja, hogy a nyilvánosság előtt eddig nem ismert történelmi eseményeket feltárja és bemutassa. Az ellenszegülés és Hancsovszky Béla témájának kutatása sok évre nyúlik vissza, a film forgatókönyvét 2020 óta fejleszti az intézet szlovákiai magyar művészek és szakmabeliek bekapcsolásával.


Miért érdemes támogatnod ezt a filmet?

Kérlek támogasd a filmet a Donio oldalán »

A filmről

SZINOPSZIS

Az 1945-ös év sok szempontból volt vízválasztó a Csehszlovákiában élő magyar közösség számára de Csehszlovákia egészére nézve is.

Bár vége a háborúnak, a háború lenyomata erősen él a társadalomban: a bosszúvágy, az etnikai és faji gyűlölködés, az emberi élet és értékek devalválódása továbbra is meghatározzák a hétköznapokat. Nem csak a közösségekét, de az egyéni sorsokat is.

Hancsovszky Béla személyének és történetének értelmezése ma is kihívás elé állít minket. A rendőrség jelentése alapján Hancsovszky többedmagával robbanóanyagot dob be a tornaljai csendőrállomás ablakán. Az elkeseredettségből elkövetett tiltakozó merényletben senki sem sérült meg, az államhatalom viszont kap a lehetőséggel és saját propagandájára használta az ügyet. Hancsovszky kitörési kísérlete nehezen értelmezhető mai szemmel. Életútja épp oly ködös, amilyen megfoghatatlan a lázadása. Filmünk az 1945-ös élethelyzeteket vizsgálja, amelyek a robbantásig vezetnek minket.

A rekonstrukció három síkban zajlik: az első a történészi keret – a tények és a forrásdokumentumok alapján vázolja fel a korabeli helyzetet, objektíven és felülnézetből szemléli a történteket. A másik sík játékfilm formájában mutatja be a történettől szabadulni nem tudó fiatal történészt és személyes dilemmáját, akinek szembe kell néznie saját elfogultságával és előítéleteivel is. A film harmadik síkjában megelevenedik meg a történet. Végigkövethetjük Hancsovszky Béla lázadását, az utat, amely a robbantásig vezetett, valamint a menekülését.

A szlovákiai magyar közösségnek kevés ehhez hasonló története van. Az eseménysorozat nagy részét megőrizték a levéltárak és állítjuk, a történet egyenesen kalandfilmbe illő. Hetvenhét évvel később viszont Tornalja utcáin (és azon túl) sem ismert ez a korántsem egyszerű olvasatú történet. Egyesek szerint Hancsovszky Béla államellenes terrorista volt mások szerint szabadsághős. A hatvan perces dokumentumfilmünk után a nézők átérezhetik és megérthetik a korszak dilemmáit, valamint eldönthetik, melyik olvasattal azonosulnak.

SZAKMAI HÁTTÉR

SIMON ATTILA

Történész



Szakmai érdeklődésének középpontjában elsősorban a szlovákiai magyarok két világháború közötti története áll. A Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója, a Selye János Egyetem Történelem Tanszékének vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja.



POPÉLY ÁRPÁD

Történész



A Fórum Kisebbségkutató Intézet kutatója, a Selye János Egyetem docense. Kutatási területe elsősorban a szlovákiai magyarság második világháború utáni története, ezen belül elsősorban Csehszlovákia nemzetiségi politikája, a csehszlovák–magyar lakosságcsere, a csehországi deportálás és a reszlovakizáció története.



Képek

Archívum.

Néhány kiragadott részlet az ötszáz oldalas forrásanyagból.

Médiapaartnerek


Kapcsolat

Kérdésed van a filmről?

Itt érsz el minket:

Producer

Fórum Kisebbségkutató Intézet,
Park utca 4.,
931 01 Somorja

Kapcsolat

Forgács Attila: +421 908 134 152
Laczkó Sándor: +421 948 798 458

E-mail

E-mail: info [@] hancsovszky.sk